Egyházi protokoll és liturgia
Liturgikus szertartások
 
 

Zsidó felekezet - Hittételek
 
A zsidó vallás tanait a nagy zsidó teológus, Májmonidész tizenhárom hittételben foglalta össze:
1.  Isten a világ teremtője és fenntartója.
  2.  Isten egy és máshoz nem hasonlítható.
  3.  Isten lélek és semmilyen alakban nem ábrázolható.
  4.  Isten örökkévaló.
  5.  Csak hozzá kell és szabad imádkozni.
  6.  Izrael prófétáinak minden szava igazság.
  7.  Mózes valamennyi próféta között a legnagyobb.
  8.  A zsidók által őrzött törvényt, a Tórát Isten adta Mózesnek.
  9.  A Tóra helyébe másik Tóra soha sem kerül.
  10.  Isten megjutalmazza azokat, akik parancsolatait megtartják, és megbünteti a törvényeivel  szembeszegülőket.
  11.  Isten elküldi a próféták által megígért Messiást.
  12.  Isten a halottakat feltámasztja.

A judaizmus nem csupán templomi vallás, szokásai a családi és a közösségi élethez kötődnek. A zsidó hitvallás Mózes könyvéből, a Tórából ered, egyszersmind az egyistenhit az alaptétele. A zsinagógát a világnyelveken nem is nevezik templomnak, hiszen a zsidó felfogás szerint nem szent hely. A vallási élet vezetője a rabbi, a közösség tanítómestere, bizonyos liturgikus cselekményekre,(házasságkötés, válás) csak rabbinikus diplomával bíró ember kérhető fel. Tanítani bárki taníthat, ha tud, ugyanakkor a felmerülő vallási problémákban csak rabbi képesítésű személy dönthet.
A zsidó liturgia lényegesen különbözik az egykorú más vallások liturgiájától .A liturgikus cselekedetek a zsidóságban nagyrészt azonosak a más népeknél találhatókkal :ünneplés , körmenet, áldozás, térdelés, böjti önsanyargatás, áldás, mécses gyújtás.
A történet során elmaradtak: a körtánc, a jeruzsálemi zarándoklat és az áldozat. A zsidó rítus a századoknak lassú és természetes fejleménye, mai alakját tekintélyek iránti határtalan kegyeletnek, eltérő szokások és tanítások hagyományféltő kiegyeztetésének köszönheti. Szorosabb értelemben az imádság rendtartását értik a liturgia fogalma alatt. A liturgia eltérő vonásokat tűntet fel a régi népekhez képest. Nem pusztán fohász teszi ki tartalmát, hanem önképzés, önmagára való hatás is.

Az imádság liturgikus taglejtései:
Felállás, leborulás, mellverdesés (bűnbánat kifejezésére), kézfelemelés (áldásra), szembehunyás (elmélyedésre).
A tiszteletnyilvánítás máig meglévő formái a vallásos érzés természetes kifejezései. A legrégibb tisztelet megnyilvánulás a csók, később a csók-intés még a próféták korában is szokásban volt a zsidók között.

Máig meglévő maradványa ennek a szokásnak a Tóraköpeny, a Tóratekercs megcsókolása a felolvasás elején és végén, a Frigyszekrény függönyének s maguknak a talisz, talit (imaköpeny) - rojtoknak bizonyos imák alkalmával történő megcsókolása, továbbá hogy az ájtatoskodók belépéskor és távozáskor ujjaikkal megérintik a templomajtó oldalán lévő Mezuzát (bibliai szövegeket tartalmazó tekercs), és megcsókolják az ujjaikat.
Az ókorban a templombejárat padlóját csókolták meg ilyen formán, mégpedig nem a zsidók, hanem a sémi népek általában. A sarulevetés a templom küszöbén szintén ókori szokás. A sarulevetés ma már nagyon kevés esetre korlátozódik, de át is alakult, mert ma talp nélküli posztócipőt húznak ilyen estekben. (Az Engesztelő Nap alkalmával az ortodox rítusnál máig is kötelező.)
Az ókori zsidók magasra emelt kézzel imádkoztak, az ima közben a meghajlási formák kialakulása szintén a zsidó vallás kezdetéig nyúlik vissza. Sőt a keleti népeknél ez a meghajlás a teljes földre borulás vagy teljes térdhajtás volt, mely alkalommal az imádkozó homlokával megérintette a földet. Ma már csak tiszteletadási szimbólumként használatosak.

A térdelés asszír eredetű, de a zsidók csak az Engesztelő Nap egyes imái alkalmával írták elő. A földig leboruló térdhajlás, a templom padlójának megcsókolásával járó térdhajlás is megvolt eredetileg.
A térdre borulás szabályai a mai formában léteztek. A teljes térdre borulást a kereszténység az ősi szokás nyomán honosította meg, de akkor a zsidóságnál az már csak a mai formában létezett. Magyarországon a zsidó vallás a földre borulást és teljes térdhajlást a máig élő liturgia szerint csak az Engesztelő Napra írja elő, és meghatározza annak módját.

A talmud teljes részletességgel foglalkozik a tiszteletadási formákkal és megállapítja ezek használatát az ünnepek, imák és szertartások szerint.
(A Talmud a zsidóság szent irodalmának része, tanulmány, amely etikai, tartalmi, történelmi tanításokat, emlékezéseket stb tartalmaz).

Ugyancsak a Talmud állapítja meg, hogy mely imák alatt kell állni, és mely imák alatt lehet ülni. A tiszteletadás egy különös szokása, (mely szintén ókori eredetű), a kezek dörzsölése ima közben mely liturgia elem bizonyos közösségben még ma is meg van.

Külön zsidó liturgikus jelvények: pl: cicit (vagy cicesz, szemlélőrojt a talisz négy rojtja, a vallásra emlékeztetnek), a talisz, talit (imaköpeny, minden reggel ebben imádkoznak) négy rojtja, töfilin, tfilint (imaszíj, a hétköznapi reggeli imánál alkalmazzák.)
Korábban a fonatok a ruha négy sarkán függtek.Az égszínkék szálhoz a festéket egy tengeri állat a murex (bíborcsiga) véréből nyerték. A színe az ég kékjét mutatja, mert az a tisztaságot jelképezi és "a magasságokban lakozóknak lakozó helyét" (Ézsajás)
Az eredeti bíborcsigából nyert festék ritka és drága volt, manapság az emberek túlnyomó többsége beéri közönséges fehér cicit szálakkal. A lényeg, hogy a szertartás követelményének megfeleljen.

  A zsidó vallás törvények csoportosítása:
1.  A hétköznapi élet törvényei, a házasság törvényei.
  2.  A szombat, ünnep-és örömnapok törvényei. Az ünnep törvényei. A Pészah törvényei
  3.  A gyászesettel kapcsolatos törvények.
  << vissza