| |
A
víz használata:
A víz használatának természetes rendeltetése, hogy felüdítsen,
hiszen életforrás, életerő,nélküle nem lehet élet. Megtisztít
a szennytől, s így kultikus tisztálkodásra is használják, megtisztítja
a személyeket és a tárgyakat a mindennapi életben rájuk rakódott
bűntől. Bár a víz veszedelmes is lehet, de mindig éltetőerő,
s tisztító, elválaszthatatlan az emberi élettől.
Víz szimbolizmusának legteljesebb jelentését a keresztény keresztségben
találjuk meg.
A szenteltvíz használata a középkorban terjedt el, s a tisztulás
mellett Isten kegyelmének kiáradását is jelzi.
A tűz használata:
A tűz egyszerre melegít, világít, pusztít, éget, tisztít. A
liturgikus szokások közül a választott nép tagjai a tűz által
fejezik ki a megtisztulás utáni vágyat, valamint azt hogy, Istennek
visszavonhatatlan ajándékot adnak. A tűznek gazdag biblikus
háttere van, liturgikus használata pl: nagyszombaton a szertartás
tűzszenteléssel kezdődik. Amikor ég, lobog a tűz, úgy lobbantják
lángra a lelkekben a mennyei vágyakat a húsvéti ünnepek.
A szimbólumot azért alkalmazza a liturgia, hogy az a maga valóságában
meg is jelenjék a testi szemek előtt. A láng emlékezetet Krisztusra,
akit követni kell, hogy a hívek ne járjanak sötétségben.
A gyertya használata:
A gyertya használata a liturgiában ősrégi (Krisztus világosságát
szemlélteti az egyház).
A gyertya szimbóluma is ide kapcsolódik. A gyertyát eleinte
praktikus okokból használták az őskeresztények, később liturgikus
használatuk is egyre jobban terjedt, elsősorban a húsvéti gyertya
alkalmazása nyomán.
A templomokban legalább két gyertyának kell égnie: oltáron,
valamint oltár mellett. Elhelyezését is meghatározzák, mind
az oltáron, mind az oltár körül.
Az első gyertyák több mint 2000 évvel ezelőtt készültek. Az
égő gyertya számos vallásban és kultúrában a fény, az élet,
a szellemiség szimbóluma.
A keresztényeknél Krisztus isteni fényét, kisugárzását jelenti,
és a hitet magát.
Az oltáron, a kereszt két két oldalán elhelyezett gyertyák Jézus
kettős természetére, isteni és emberi mivoltára utalnak. Testét
a viaszhoz hasonlították, amely elolvad, lelkét a gyertyabélhez,
istenségét a lánghoz.
Ha a püspök celebrál, akkor hét gyertyának kell lennie. (Celebrálás:
ünneplés, a liturgikus szertartást végző püspök, pap, vagy diakónus,
köréje csoportosulnak a segédkezők.)
A háromágú gyertya gyertyatartóval a szentháromság jelképe.
Ha megyéspüspök a saját egyházmegyéjében celebrál, akkor hét
gyertya ég az oltáron. Középen ég a hetedik, amely az egyházmegye
püspökének jelenlétét jelképezi.
Az olaj használata:
A gabona mellett az olaj a keleti népek leglényegesebb tápláléka.
Az olaj a gazdagság jele, hiszen a testet illatosítja, erősíti
a végtagokat, enyhíti a sebeket, mint lámpaolaj a fény forrása.
Az olaj tehát elsősorban isteni áldás jele, de benne van a megfoghatatlan
illat, amely elbűvöl és megörvendeztet, mint a szeretet, barátság,
boldogság, és testvéri egység szimbóluma, az öröm kifejezője.
A keresztény szentségekben az olaj a Lélek ajándékát közvetíti.
Szentelésről beszélnek, ha a liturgiában olajat (keresztelendők
olaja, betegek olaja, krizma) használnak. Ha csak szenteltvizet
használnak a liturgiánál akkor áldásról (benedikálás) beszélnek.
Egy templom vagy oltár lehet felszentelt, (konszekrált) vagy
megáldott (benedikált). Onnan tudhatjuk, hogy hogy a templom
felszentelt, hogy a falakon 12 kereszt, (festve, fakereszt stb.),
gyertya (apostol-gyertyák) jelzik a helyet, ahol a püspök krizmával
megkente a falakat.
Kis templomokat,kápolnákat, illetve elmozdítható oltárokat,
fából készült oltárokat soha nem szentelnek fel, csak megáldják.
Krizma használata:
(olaj és balzsam keveréke) keresztség felvételekor, bérmálásnál,
püspök, templom, kehelytányér és harangszentelésnél.
A krizmával való megkenés a hívőknek Isten népe közé történő
felkenését jelzi, hiszen Krisztus is " felkent", amint
a neve mutatja.
Tömjénezés, tömjénnel való füstölés:
A tömjén egy meleg égövi fa kérgéből nyert és füstölőszerül
használt illatos gyanta. Az üldözött egyházban évszázadokig
az Istentől való elfordulás jele lett, mert a bálványoknak is
tömjént áldoztak.
A parázsra dobott tömjénszemcsék füstje az újszövetségi liturgiában
az ószövetségi illatáldozat folytatása.
A keleti és nyugati liturgiában a 4.sz-tól egyre inkább elterjedt,
és a ceremóniák alatt más - más módon alkalmazták a tömjénezést.
A tömjén a tisztelet kifejezését szolgálhatja, s nemcsak egyedül
Istennek jár ki, hanem az Istennel összekötött személyeknek,
tárgyaknak is.
A misében, vecsernyében tömjénezés illeti meg az oltárt, az
evangéliumos könyvet, de kijár az áldozatot bemutató papnak,
a hívő népnek is. A mise alkalmával bevonulás előtt tömjént
tesznek a parázsra, s füstölés van bevonulás után, evangélium
előtt, felajánlás után, úrfelmutatás alatt.
A római katolikus liturgiában tömjénezés tetszés szerint alkalmazható.
Hamu használata:
Az előző évi Virágvasárnap használt pálmából, barkából készül.
A pálma, a barka Krisztus Király dicsőségét jelképezi. A hamuvá
vált pálma, barka jelképe, hogy így múlik el a világ dicsősége.
Kettős jelentése van:
1. A bűnös szíve hasonló a
hamuhoz, a gőgösök "hamuvá lesznek a föld színén".
2. Másrészt a bűnös ezzel vallja
meg, hogy csak "por és hamu". Kifejezi az ember porig
sújtottságát, a gyász idején megtapasztalt semmisségét.
Hamut szórni magára: jelenti a bűnösséget, gyarlóságot. A nagyböjt
megrázó szertartással indul, a hamvazkodással.
Hamvazószerda: ősi jelképe a bűnbánatnak, mert a hamu természetszerűen
az elmúlásra, a halálra figyelmezteti az embert(korábban szőrzsákba
öltözve hamut hintettek a fejükre).
A só használata:
A só természetes szimbóluma a romlás megakadályozásának.
A sónak tisztító szerepe van, ízt és tartósságot ad. Keresztelésnél
használták, és ma is használják a vízszentelésnél.Vízszentelésnél
azért is használják a sót, hogy ne dohosodjon meg a víz. Ezzel
jelképezi az Egyház, hogy felszabadítja a vizet a gonosz lélek
romlást okozó hatalma alól. A sóval kevert szenteltvíz a természet
megbillent egyensúlyának helyreállítását jelzi egyes magyarázók
szerint.
A keleti ritusú katolikusok általában kovászos kenyeret használnak.
Fontos, hogy a kenyér tiszta búzalisztből, a bor tiszta szőlőborból
legyen. |
