A református felfogás szerint az Isten jelenléte semmivel sem provokálható és semmivel sem korlátozható. Hisszük templomban is, várhatjuk bárhol máshol is, de mindenhol az Ő kegyelmén múlik jelenléte. A templom nem garancia és semmilyen más hely nem kizáró. Ennek értelmében fontos eseménye lehet egy gyülekezetnek a házi-istentisztelet. Sokszor ezt azért tartják, mert bensőséges, a régi tanyavilágban praktikus oka volt, legtöbbször azonban lakáshoz vagy ágyhoz kötött beteg indokolja. A család tagjai - még ha nem is olyan járatosak és mindennaposak az istentiszteletben - vegyenek részt ezeken. Manapság sokszor az orvos sem küldi ki a hozzátartozókat a beteg szobájából. A lelkész kifejezetten kéri és várja, hogy mindazok, akik a közelben vannak ne "zavartan meneküljenek" vagy alibi tevékenységgel fontoskodjanak, hanem vegyenek részt olyan aktivitással vagy passzivitással, amilyennel tudnak a házi-istentiszteleten.
Ilyenkor az amúgy is egyszerű liturgikus formák tovább egyszerűsödnek. Külsőségben csak a papi palást jelzi a szent cselekedetet, de az ilyen alkalom bensőségesebb és magasztosabb lehet sok templomi pompánál.