Egyházi protokoll és liturgia
Az öltözködés, öltözködés kellékei, színek szerepe
 
 

Katolikus egyház - A liturgikus öltönyök kialakulásának története:
 
Az egyház szertartásainál használt liturgikus öltönyöket két nagy csoportba lehet felosztani:
1.  Amelyeket a papság a Szentmise áldozat bemutatása alkalmával visel.
  2.  Azon egyházi ruhákat öleli fel, amelyeket a papság a Szentmisén kívül végzett szertartásoknál hord.
Az első csoportban a vállkendő, (amictus, humerale), a miseing (alba), az öv (cingulum), a manipulus, (mappula, fanon, mantile), a stóla (oratórium), a misemondóruha (casula) tartoznak. Ezekhez felsorolható a dalmatika és tunicella is , bár ez a szerpapság (diakonus) jellegzetes egyházi öltözete.
A másik csoportba a vecsernyeköpeny, és a karing sorolható.
A leírások szerint az egyházi ruhák az ószövetségi papság öltönyeiből fejlődtek ki. A papság szertartási ruhaszíne jó ideig nem volt szigorúan meghatározva, és csak fehér volt, míg a históriai zsidó papság szertartási ruházatának szabása elő volt írva, és a színek is meg voltak határozva.
Az Egyház liturgikus ruhái részben az ókereszténykori hívek profán öltözeteiből alakultak ki.
Az Ősegyház legrégibb szakaszában úgy az Istentisztelet mint a Szentségek kiszolgáltatásakor egy más, új, vagy tiszta öltözetet használtak.
Az egyháztörténelem az első három századból semmiféle pápai, püspöki vagy zsinati határozatokat nem ismer, amelyek az egyházi liturgikus ruházat mikéntjére vonatkoznának, ezért az első keresztény századok szertartási ruhái nem sokban térnek el a köznapitól. A görög - római világ ünnepi ruházata egy bő redőjű, lefelé csüngő ruhadarab a tóga volt. Csak a germán törzsekkel való érintkezés folytán kezd a rómaiaknál is mindinkább ismertebb lenni a rövidebb és egyúttal szűkebb ruházat, az úgynevezett "germán kabát".
A görög - római ruházatokat két nagy csoportra lehet felosztani:
1.  Olyanokra, amelyeket alsóruhára lehet felölteni. (pl:tunika, tóga).
  2.  Olyanokra amelyeket önállóan is lehet viselni. E hétköznapi ruhadarab mellett ünnepi tunikát is hordtak, ez volt a tunika taláris. Anyaga jobb volt, finomabb szövésű, széleit a közhivatalt viselők díszítéssel látták el. Az ókeresztény falfestményeken a pallium és tunika már felismerhető.
Az Egyház 1. Békekorszakának beálltáig (313) a keresztény papságnak nem volt külön szertartási ruházata. A tógával az Ősegyház emlékein nem találkozunk, leggyakrabban a kényelmes palliumot hordták. Az egyházi ruha viselettörténetének 2. Második időszaka 350-től 800-ig, azaz Nagy Károly császár koráig tart. E korszakban alakult ki az egyházi ruházat és különül el már teljesen a világi, profán ruhaviselettől.
A tunica és a felsőruha megmarad, de más ruhadarab is kezd kifejlődni, a dalmatika és a planeta. A manipulus és az orarion is ekkor változik át szertartási ruházattá, és ezen időszak folyamán lesz a pallium a püspökök jellegzetes ruhadarabja. Az Istentisztelet pompájának kifejtése is megkezdődik, e téren különösen Bizánc tűnik ki.E kor liturgikus ruházatáról a 653-ban lezajlott toledói zsinat határozatai is megemlékeznek. Legfontosabb újítás, hogy előírják a mappula, az orarion és a pallium viseletét. Ez a kor, hasonlóan az előzőekhez, kedveli a fehér színt.
  3. A harmadik korszakban, amely Nagy Károly császár korától, azaz 800-tól Ince pápa koráig, 1200-ig tart, már teljesen kialakul a már korábban leírt egyházi ruhaviselet.
  << vissza