Egyházi protokoll és liturgia
Az öltözködés, öltözködés kellékei, színek szerepe
 
 

Református egyház
  A református egyház egyszerűsége a templomdíszítés mellett a lelkipásztor liturgikus öltözékében nyilvánul meg. A ma használatos palást - egyesek szerint - a XVII. századi francia abbék keskeny, fekete, földig érő, a nyakon szalaggal összekötött palástjából alakult ki. Más felfogás szerint akadémikus jellege van a palástnak, hiszen a református lelkész felkészülésében mindig kiemelkedő szerepet töltött be a "tudományokban való jártasság" megszerzése. A palást tehát nem az egyházi méltóságot, hanem a szolgálatra való felkészültséget hivatott kifejezni. Mintájában, anyagában lehet eltérő, de minden palást fekete, sújtásokkal gombolható, de nem gombolandó csak a nyaknál. Ebből az következik, hogy "alá kell öltözni" amely férfiaknál, ha nem is fekete, de sötét öltönyt, fehér inget és fekete vagy szolidan mintás nyakkendőt jelent. Nőknél ennek megfelelően fekete vagy sötét kosztümöt. Az úgynevezett föveg, amely kizárólag nyílt színen például temetőben használatos a tipikusan magyar kis- és középnemesi fejfedőre emlékeztet. Hagyományosan öltözködő lelkészek nyakkendő helyett magas mellényt vagy azt imitáló nyakba kötött ruhadarabot viselnek. E viselet nem csak liturgikus alkalmon hordható, hanem a reformátusok "papi civilje". Egyébként sok-sok kivételt is tudomásul véve (farmernadrág, rövidnadrág) a református lelkészek többsége minden napos viseletként hordja a sötét öltönyt, fehér inget nyakkendővel vagy az említett mellénnyel. Meg kell még említenünk, hogy Magyarországon is egyre inkább divatossá válik, különösen is nyári időben, amikor a zakó kényelmetlennek tűnik a fekete ing klerikális gallérral akár a palást alatt, akár általános viseletként. Ez a gallér azonban mindig az egyszerűbb változat, tehát amelynek kivillanó fehér része csak az áll alatt látható. Ha egy református lelkész ilyen inget hord, akkor nem arról van szó, hogy a "katolikus pap ruháját vette fel", hanem például arról, hogy külföldön végzett tanulmányokat vagy szolgálatot, ahol a protestáns lelkészek körében általánosan hordott viseletről van szó. Természetesen a katolikusoktól, ortodoxoktól, anglikánoktól eltérően ennek az ingnek a színe mindig fekete.
Az említett palást viselete magától értetődik a primer lelkészi szolgálatokban: istentisztelet, úrvacsoraosztás, esketés, temetés, keresztelés, szentelések, áldások. Bibliaórákon, pásztori látogatások alkalmával nyilván nem szerepel. Amikor ökumenikus alkalmakról van szó, tehát több lelkész szolgál együtt, akkor előzetesen egyeztetni kell, hogy a maga rendjének megfelelően minden lelkész azonos öltözékben jelenjék meg. Hasonlóan tisztázni kell, ha társadalmi rendezvényen kérik a lelkészt szerepvállalásra, hogy az alkalomhoz lelkészi öltözetének melyik darabjai illenek és melyek nem.
Az istentiszteleten résztvevők öltözete függetlenül a spirituális részvételük milyenségétől legyen egyszerűen ünnepélyes. Sajnos már kihalóban van a templomba járók körében is az a szép szokás, hogy az új ruhát, az új cipőt először az istentiszteletre vesszük fel.
A fentiekből kiderül, hogy általában a református miliő színekben, díszekben, szimbólumokban szegény. Éppen ezért fontos tudni, hogy melyek azok a szimbólumok, amelyek általánosan használatosak református körökben, s amelyeket például ajándékozás (vésetés, rajzolás) esetén fontos figyelembe venni.
E "megszegényítés" mögött nyilván az a megfontolás állt, hogy a szimbólumokban a jelző kép nagyon könnyen a jelzett üzenet vagy személy helyébe lép és így bálvánnyá válik. A protestáns ember inkább hisz a szó erejében, mint a kép erejében. Amikor az úgynevezett szentképeket és szobrokat eltávolítja, akkor azt pusztán azért teszi, mert attól aggódik, hogy ezek sokkal inkább eltakarják Isten titkát, magukra hívják a figyelmet, minthogy kijelentsék azt. Mindazonáltal a szimbolikus kifejezésmódot a reformátusok is megtartották, kínosan ügyelve a szimbólum jellegére, melyek közül a legfontosabbak az alábbiak.
Csillag, a reformáció jelképe, a református templomtorony dísze. E csillag, amint előképe a bölcseket Betlehembe hívta, a híveket a Krisztus kegyelmével való találkozásra hívja.
Kakas szintén a templomtornyokon jelenik meg, emlékeztet bennünket gyarló és esendő voltunkra. Áruló Júdások, hitetlen Tamások, tagadó Péterek bármelyik pillanatban mindannyian lehetünk.
Égő szív, tipikusan kálvinista jelkép, mely a 25. zsoltár alapján azt fejezi ki, "szívemet, mint égő áldozatot az Úrnak ajánlom".
Kehely, elsősorban sírköveken, de szószékeken és templomajtókon is hirdeti, hogy a kegyelem teljességét, a csordultig telt kelyhet vehetjük magunkhoz, s azt senki el nem veheti tőlünk. Az Isten kegyelmében senki, csak mi magunk korlátozhatjuk önmagunkat.
Pelikán sűrűn megjelenik szószékek csúcsán, miközben önnön húsával és vérével táplálja kicsinyeit. A mi hitünk alapja sem filozófiai tűnődés, vagy érzelmi rajongás, elvágyódás, hanem Krisztus megtöretett teste és kiontott vére, mely örök életre táplál bennünket.
A zászlós bárány a református egyház címerében központi helyet foglal el, amely Krisztus áldozatára és különleges győzelmére emlékeztet bennünket. A magyarországi reformáció és Debrecen város történelmi összefonódását jelzi, hogy e kettő címere ugyanaz.
A Biblia a fegyveres testületek protestáns lelkészeinek gallérján hirdeti a biblikus hátteret, a Sola Scriptura elvet.
A hajó immáron a teljes ökumené jelképe, amely Noé bárkája, és Pál apostol hajója után a menekülés bárkáját, a különbözőek összetartozását, az Istenre szorultságban való egységünket fejezi ki.
A kereszt. Nagy kérdés a reformátusok számára a kereszt. A kereszt, mint fogalom, központi helyet foglal el a hittanukban és a hitgyakorlatukban. Emlékezzünk csak a nagypéntekről mondottakra. Ugyanakkor bizonytalanul jelenik meg a szimbólumrendszerükben, amelynek történelmi okai vannak. A pozsonyi vésztörvényszék (1671-73) a kereszt jegyében ítélte halálra, száműzetésre, börtönre vagy gályarabságra a reformátusokat. A kereszt történelmileg ezt a terhet hordozza, így sokkal inkább az ellenreformációnak vagy egyszerűen a római katolicizmusnak a jelképe, mint a kereszténységnek Magyarországon.
 
Úrvacsorai kelyhek fehér terítővel (Fasori református templom)
 
Úrvacsorai kelyhek fehér terítővel (Fasori református templom)
 
Kehely és keresztelőkancsó (Kálvin téri református templom)
 
Kehely és keresztelőkancsó (Kálvin téri református templom)
  << vissza