Rendezvényszervezés
Kiállítások szervezése
  Nyílt fogyasztói rendezvények
A hazai és nemzetközi kiállítások mellett ez a rendezvénytípus az, amely több ezer, tízezer, sőt százezer főt is megmozgat. E rendezvények fő célja a fogyasztó megnyerése, ezzel a vásárlási kedvet, a márkahűséget szeretnék erősíteni. A rendező cég a fogyasztói rendezvénnyel azt szeretné elérni, hogy rendszeres, gyakori vevői, fogyasztói legyenek termékeiknek és szolgáltatásaiknak.
A nyílt fogyasztói rendezvényeket számtalan csoportra lehet osztani, de ezek legjellemzőbb formái is különbözők:
vállalati nyílt napok,
nyilvános szakmai programok, gálák,
családi napok,
fesztiválok,
koncertek,
road-show-k.

Vállalati nyílt napok
Nagyobb vállalatok - sokszor kedvezményes vásárlással egybekötött - nyílt napokat tartanak, melyeken bárki részt vehet.
Ha például az egyik sörgyár szervez egy vállalati nyílt napot, akkor megmutatja fogyasztóinak, hogy hogyan készül a nemes nedű. A vendégek felülnek egy kisvonatra, megnézik a gyárat, és egy kevés bepillantást nyernek a sörgyártás folyamatába.
De lehet az is, hogy például a Paksi erőmű nyílt napot szervez. Akkor a vendégeknek megmutatják, az erőmű működését, bemehetnek a diszpécserterembe, ahol a különféle műszerek sokasága kísérhető figyelemmel. A látogató arról is meggyőződhet, hogy biztonságos-e az atomerőmű. Ilyen látogatáskor nemcsak információt és adatokat, hanem olyan élményt és lehetőséget kívánnak nyújtani a vendégeknek, amelyre más program keretében nincs lehetősége. Ilyen nyílt nap megszervezésére csak egyszer kell tervet készíteni. A látogatás általában nem tart sokáig, egyszerre 20-30 főt szokás egy helyszínen végigvinni. Jó, ha a látogatás során valamilyen prospektust is kapnak a résztvevők.
A Budapesti Elektromos Művek, a Fővárosi Gázművek Rt., valamint a Fővárosi Vízművek Rt. rendszeresen rendez nyílt napokat, amikor a lakosság betekinthet a vállalat életébe, tájékozódhat, kérdéseket tehet fel, és a vendégek megtekinthetik a vállalat meghatározott területeit.

Nyilvános szakmai programok, gálák

Sok szempontból hasonlítanak az előző kategóriára, a vállalati nyílt napra. A különbség abban rejlik, hogy az itt bemutatott áru bonyolultabb az előzőnél.
Ott egy végterméket mutatnak be (sör), a végterméket általában mindenki jól ismeri. Ha azonban a nyilvános szakmai napok keretében például egy új gépkocsi- sorozat bemutatásáról van szó, akkor sok mindent el kell mondani az új kocsiról.
A vállalati nyílt nap keretében a vállalat, (erőmű) működését mutatják be, míg a nyilvános szakmai nap keretében egy termék bemutatásánál (számítógép, fénymásoló gép stb.) sokkal több kérdés merülhet fel. Sok vonása egyezik ugyan az előző vállalati nyílt napokkal, mégis a nyilvános szakmai napok költségei rendszerint magasabbak. A nyilvános szakmai napok egy későbbi értékesítést célzó jellegűek is, esetleg valamilyen speciális ajánlatot is tartalmaznak. A programok szervezésének ideje egy - két hónapot vesz igénybe, és a program több napon át is folytatódhat.

Családi napok, hétvégék
Sok család a hétvégén, szabadidőben szokta lebonyolítani bevásárlásait. Ezt tudva a cégek arra szeretnék rászoktatni a családokat, hogy hétvégén látogassanak el hozzájuk.
Ezért a bevásárlóközpontok, egyéb nagyáruházak, de pl. sok, autót kínáló cég rendszeres programja a hétvégi családi nap. Ilyenkor igyekszenek a család minden tagjának valamilyen élményt, szórakozást nyújtani.
Néhány száz (ezer) fő látogatására lehet számítani, de ezeket a programokat is gondosan elő kell készíteni. Ez a fajta rendezvény is költségekkel jár, melyek a szolgáltatások jellegétől függően milliós nagyságrendűek lehetnek. (Katalóguskészítés, felhívó anyagok, reklám, vendéglátás, műsorok, egy-két neves vendég stb.) A programokkal kapcsolatos szolgáltatások, technika, bérleti díjak, a személyzet költségei, a vendéglátás, az ajándékok stb.

Fesztiválok
A nyílt fogyasztói rendezvények talán legnagyobb szabású vállalkozásai. A fesztiváloknál rendszerint több, nagyobb cég (vagy intézmény) fog össze többnapos, nemegyszer egyhetes, kéthetes rendezvény megszervezésére.
Ezek a rendezvények különböző eseményeket foglalnak magukba. Az események egy része naponta ismétlődik, más részük egyszeri alkalom. A látogatók száma több tízezer, és vannak, akik többször is ellátogatnak a programokra. Egy ilyen többnapos fesztivál költsége néhány tízmillió forinttól akár félmilliárd forintig is terjedhet.
A fesztivál kifejezetten imázs (cégről kialakított kép) erősítő, jelentős élményt szerző rendezvény.
A fesztivál esetenként egy név köré csoportosulhat, viszont sokfajta eseményt tartalmaz, ezért várhatóan a célközönség minden rétege talál valamilyen érdekes programot a maga számára (például: Művészetek Völgye 2003 fesztivál Kapolcs).
Éppen a nagy tömeg és a jelentős költség miatt a szervezés nagy szakértelmet, legalább jó néhány hónapot, nem egyszer több mint fél évet is kíván.

Koncertek
Nevükből adódóan, zenei élményt kívánnak nyújtani néhány órás időtartamban. Ezek az események több tízezer főt vonzanak, de nem tartanak fél napnál hosszabb ideig.
A könnyűzenei koncertek célközönsége általában az ifjúság, bár egyes esetekben (például nosztalgiakoncerteknél) idősebbekre is számíthatnak.
A rövid időtartam és a viszonylag rövid, néhány hónapos szervezési időszak ellenére ezek a koncertek a föllépő zenekarok költségei miatt meglehetősen drágák, nemritkán elérik a százmillió forintot.
A közönség odacsalogatása érdekében általában divatos zenekarokat kérnek fel. A már befutott vagy divatos zenekarok mellett úgynevezett előzenekarok számára biztosítanak bemutatkozási lehetőséget.

Road show-k
Ezek az események több helyszínen, előre meghatározott menetrend szerint lefolytatott, rendszerint azonos forgatókönyv alapján folynak. Céljuk, hogy az ország több helyszínén mutassák be a road show-t a szervező cégek. Ezeket a bemutatókat rendszerint gépkocsikaravánnal utazó, az adott helyszínen gyors installációt végző csoportok tartják.
A műsor és szereplők gyakran ugyanazok, vagy csak kevésbé változnak. A program néhány hétig tart, egy-egy helyszínen néhány ezer főt látnak vendégül. A teljes útvonal végére akár százezer fő is láthatja a műsort.
A road show-k szervezési ideje néhány hónap, ugyanis minden városban biztosítani kell a helyszínt, az ellátást, az energiát, és a többi, a működéshez szükséges eszközt. Éppen a "vándorlás" miatt, költsége néhány tízmillió forint, vagy a felett határozható meg. Az esetek többségében szabadtéren, jó időben szokták megrendezni.

  << vissza