Rendezvényszervezés
Kulturális rendezvények
 
A. Díjátadás

A díjátadás a kitüntetés átadásához hasonló rendezvény, ezért a szervezőknek törekedniük kell az ünnepélyességre. Előzetesen értesíteni kell a díjazottat a díj odaítéléséről, valamit arról, hogy a díjátadó ünnepség hol és mikor lesz megrendezve. Az értesítésen a szervezők visszajelzést kérhetnek, hogy a díjazott részt tud -e venni az átadóünnepségen vagy sem.
Ha nem tud részt venni, lehetőség van arra, hogy helyette beleegyezésével, az átadóünnepségen más vegye át a díjat. Az átvevő lehet családtag, munkatárs, intézmény képviselője stb. Arra is lehetőség van, hogy egy későbbi időpontban személyesen vehesse át a díjat.
A teremben, ha ültetjük a vendégeket, az első sorban (sorokban) kapnak helyet a kitüntetésre várók. Az elnökségi asztalnál a díj alapítóinak, elbírálóinak képviselői ülnek, de lehetőleg ne több, mint öt fő. Az asztal legyen dekoratív, két szélére helyezzünk virágdíszt, a terem dekorálása pedig utalhat a díj tartalmára.
Az ünnepséget levezető szónok, a narrátor, az elnökségtől balra álljon egy álló mikrofonnál.
Az elnökségtől jobbra lehet elhelyezni egy asztalt, amelyen a díjak és oklevelek pontosan olyan sorrendben vannak elhelyezve, ahogyan azok átadásra kerülnek (lehet azonban fordítva is).
Az ünnepség zenével kezdődik, majd a narrátor köszönti a jelenlévőket, ismerteti a díjakat, és felkéri az elnökség egyik tagját (név szerint), hogy mondjon beszédet.
A beszéd után a narrátor szólítja a díjazottakat, akik a díjátadó elé járulnak, kezet fognak (jobb kézzel), és bal kézzel átveszik a díjat (oklevelet, plakettet stb.).
A díjazott az elnökség többi tagjával nem fog kezet, hacsak azok is fel nem állnak és ki nem jönnek az asztal elé.
Nem egységes a gyakorlat annak tekintetében, hogy először a rangosabb, vagy fordítva, először például a harmadik (sokadik) díjazottnak adják át a díjakat. A rendezvény jellegétől, a szakmákban kialakult gyakorlattól függően változik a sorrend.
A sportversenyeken sem egyforma a gyakorlat. Többször kezdik a díjátadást a harmadik helyezettel, de előfordul az is, hogy először az első helyezettnek adják át a díjakat, majd következik a második, harmadik. A további díjazottakat nem biztos, hogy szólítják, de az eredményjelző táblán felsorolják a többi helyezett eredményeit is.
A díjazottak közül valaki (ha azonos a díj, de többen kapták, akkor egyikük, a többiek nevében is) válaszbeszédet mondhat az ünnepség végén, de ezt a narrátorral előre tudatni kell.
Az ünnepség valamilyen zeneszámmal ér véget. A díjazottakat illendő egy fogadás (koktél) keretében megkínálni, ahol lehetőséget adhatunk kötetlen beszélgetésre.

B. Évfordulók

Az évfordulókat általában a hivatalos ceremóniákhoz sorolhatjuk, de a magánéletben is találkozunk számtalan évfordulós eseménnyel. Életünk folyását a születésünktől a halálunkig a legkülönfélébb események szegélyezik.
Az évfordulókat mindig érdemes megünnepelni, akár kerek évszámról van szó, akár nem. A legtöbb vállalat, cég, bank stb. szűk körben ünnepli a nem kerek évfordulókat, azonban a kerek évfordulók ünnepségeire a nagy nyilvánosságot is meghívják.
A fontos évfordulókra az összejövetel méretétől és ünnepélyességétől függően írásban hívnak meg vendégeket (magánéletben egy évfordulóra történő meghíváskor illik ajándékot vinni).
Hivatalos eseményeken a program indulhat a regisztrációval. Érkezéskor fogadóitallal kínálják a vendégeket.
Esetenként meg lehet tekinteni a témával kapcsolatos kiállítást (amelyben például fotókon mutatják be a cég történetét stb.), majd a vendéglátó köszöntő beszédet mond.
A köszöntőt követheti vacsora, állófogadás, esetleg koktélparti, élőzene és tánc, valamint a műsor részeként bajnokság, vetélkedő, tombola, emléklapátadás stb., erről a meghívó ad felvilágosítást.
Kérhetik az ünnepélyes ruhában való megjelenést, de ha nincs különös jelzés a meghívón, lehet egy kicsit lazábban öltözködni, azonban ne felejtsük el, hogy ilyenkor is meg kell adnunk az elvárható tiszteletet.

Szervezőként ügyeljünk arra, hogy akinek hivatalból rendezünk évfordulós eseményt, azzal is beszéljük meg, hogy milyen szintű legyen az ünneplés. Vannak, akik nem szeretik a nagyszabású megemlékezéseket, csak csendben szeretnek ünnepelni, akiket meghat a figyelmesség, míg vannak, akik szeretnek a középpontban állni, szeretik "emlékezetessé" tenni évfordulójuk ünnepségét.
Ügyeljünk arra is, hogy az ajándékban ne licitáljuk túl a többieket! Érdeklődjünk az ünnepelt hobbija, kedvtelése iránt, és lehetőleg ahhoz kapcsolódó ajándékot válasszunk.

  << vissza