A szertartást végző hivatását legjobban dokumentáló egyházi ruhadarab a casula, a misemondó ruha. A casuát kizárólag csak a felszentelt pap használhatja a vérnélküli áldozat bemutatásánál. Alakja szétterítve hossznégyszög-, ellipszis-vagy kör alakú, a közepén kivágással a fej számára. A miseruha eredete nem ismert. A casula név első jelentése házacska, de jelenthet csuklyával ellátott világi öltönyt is, valamint a középkori latin nyelven barátruhát, azaz csuklyával ellátott habitust.
A miseruha a IX-XIII. századig köröskörül zárt, kerek alakú, csupán a fej számára van a közepén kerek, vagy négyszögletes nyílás, vagy tisztán csak hasíték. Elől a nyílás irányától lefelé díszítésül még egy függőleges paszomántot is varrtak rá ebben a korban. A X. század végén már új díszítő elemek lépnek fel, és pedig hátul a tarkótól lefelé is paszomántot varrtak.
A legrégibb magyar miseruhák ugyancsak e korból származnak. A koronázási palást eredetileg harang alakú miseruha volt, később alakult át.A XIV. században kezd a tűfestés, (árnyalatos sokszínű hímzés, amely a festés benyomását kelti, bárha tűvel készül) gyöngyfűzés divatba jönni.
A középkor végén kényelmi szempontokból megváltozik az ősi harang alakú casula formája, s renaissance terjedésével hegedűalakú casulák jönnek létre.

Hazánk XVI. és XVII. századbeli casuláit különösen a virágos mintájú hímzés jellemzi. A casula elfajulásának legjellemzőbb formája a bőr- és a szalma casulák, Róma később tiltja elterjedését.

A miseruhákat a középkorban férfi szerzetesek hímezték, később apácák és más világi asszonyok is. Így lehetséges, hogy országonként, sőt vidékenként változnak a motívumok. (Az 1991-es Pápalátogatás miseruháira például a honfoglalás kori tarsolylemez mintázata került) A ruhák legtöbbje az egyházközösség tulajdonában van, természetesen a papok használják sajátjukat is. Aki teheti Rómában vásárol, a legegyszerűbb géppel hímzett miseing több százezer lírába kerül.
A miseruha színének fontos szerepe az ünnepek és szent idők liturgikus jelzése.