A református egyház kínosan figyel arra, hogy az Isten ügyét szolgáló személyek, tárgyak és fogalmak még véletlenül se tolakodjanak az Isten helyére. Óvatosan bánik a szent és szentelés fogalmaival is. Ezért a fenti és egyéb esetekben sokszor használják az avatás kifejezést. Ez azonban a lényeg megszegényítésével is járhat, hiszen a reformátusok erősen vallják, hogy az Isten mindent felhasználhat a maga önkijelentésére és tervének végrehajtására. S akiket, és amiket erre méltat azok szentté, szentekké lesznek. Így mégis csak beszélünk szentegyházról, Szentírásról, és különböző szentelésekről.
Ezeknek az eseményeknek az üzenete azonban nem az, hogy valaki szentté tesz egy házat, vagy tárgyat, hanem annak a vágynak, kérésnek és szándéknak a kifejezése, hogy az adott ház, tárgy, otthon az Isten ügyének, tehát valami nagyon jó dolognak helye és eszköze legyen. A lelkész vagy lelkészek, és hívek közössége kéri az Istent megszentelő kegyelmének, áldásának kiterjesztésére, templomok, harangok, otthonok, intézmények stb. esetében.
Az ezeken való részvétel, meghívás megtiszteltetés, hiszen vagy arra hívják az embert, hogy kérje az áldást, vagy arra, hogy Isten áldásában ő maga is részesedjen. A szertartás most sem áll másból, mint imádság, igehirdetés és éneklés. Ezen mindenki tőle telhetően szívvel-lélekkel vegyen részt. Ne maradjon senki megfigyelő státuszban. A szentséget és áldást nem egyformán értjük, de egy új templom, harang, orgona, otthon szépségében, ígéretében mindannyian örvendezhetünk. Egy házszentelő vendégseregében se higgye senki azt, hogy míg az zajlik addig ő valami fontosat csinálhat például "az azt követő" ételek-italok körül. Ezek is fontosak, de a maguk idejében.